Olajszűrő csere házilag, 11 egyszerű lépésben

Ha eljön az olajcsere pillanata, akkor bizony az olajszűrőt is cserélni kell, és nem véletlenül.


A szennyeződés mértéke válogatja ugyan, de akár a 10%-ára is csökkentheti a motor élettartamát, ha nem megfelelően szűrt olaj kerül bele – igen, jól láttad: nem 10%-kal csökken, hanem a 10%-ra!

Hogy milyen olajszűrőre van szükséged, az természetesen az autódtól is függ: az újabb motoroknál statikus szűrőket szoktak alkalmazni, de a régebbieknél még dinamikusat, emellett pedig van különbség a fém, papír és mágneses betétek, valamint a főáramköri és mellékáramköri szűrők között, úgyhogy a legegyszerűbb, ha azt választod, amit a gyártó javasolt.

Arról már olvastál nálunk, hogy gyári és utángyártott alkatrész között nincs feltétlenül nagy minőségbeli különbség: ez igaz az olajszűrőkre is, de azt mindenképp tartsd észben, hogy ha utángyártottat is veszel, akkor is figyelned kell a gyártó által elvárt paraméterekre.

Ha megvan már a megfelelő olajszűrő, akkor a következő lépés a beszerelés: ezt végezheted otthon is, ha a következő pontokat betartod, de fontos, hogy ha lehet, akkor inkább szakszervizbe vidd ezzel is a kocsit.

Előkészületek

1. Ha már az olajcserére sor kerül, akkor az olajszűrő cseréjét is ideje megejteni – ez az általános szabály ezzel kapcsolatban.
2. Legyél óvatos, mert lehet, hogy a szűrőben még ott lesz a régi, forró olaj – amennyiben van, használj hőálló autószerelő kesztyűt.
3. Ha szeretnél tiszta munkát végezni, akkor készíts az olajszűrő köré egy rongyot, ami felszívja majd a kiömlő olajat.

Régi olajszűrő kiszedése

Régi olajszűrő kiszedése

1. Ha elég erős vagy, akár kézzel is letekerheted, de ha nem, akkor használj a lazításhoz megfelelő fogót.
5. Szedd ki a szűrőt.
6. Töröld meg a szűrő helyét, és közben figyelj arra, hogy semmi ne essen a motorba a nyíláson keresztül.
7. Tegyél róla, hogy a leszedett gumigyűrű helye is tiszta legyen.

Új felrakása

8. Ha a gyártó nem tette meg, akkor 1-2 csepp motorolajjal kend meg a szűrőt.
9. Ha már a kenésnél tartunk, akkor a gumigyűrű helye is kaphat egy cseppet.
10. A szűrőt óvatosan csavard be (általában rá van írva, hogy mennyit kell húzni rajta a gumitömítés megfelelő zárásához).
11. Először érdemes kézzel meghúzni, és csak akkor nyúlni a fogóért, ha máshogy tényleg nem megy.

Készen állsz a cserére? 

Készen állsz a cserére

Ugye, hogy nem is olyan nehéz a feladat?

Persze mint mindig, most se felejtsd el, hogy biztos munkát csak a szakképzett autószerelő tud végezni – kérd ki az ő segítségét az olajszűrő cserekor, és biztos lehetsz benne, hogy nem lesz ezzel kapcsolatban problémád a következő átvizsgálásig.

Napradio.hu